1. Amikor a függőségeinktől valamennyire szabaddá válunk, akkor először nem az öröm érkezik meg, hanem a fájdalom. Mivel jobb helyzetbe kerültünk, azt gondoljuk, rögtön jobban is fogjuk érezni magunkat, ez azonban gyakran nincs így. Amikor jobb helyzetbe kerülünk, akkor sokáig akár rosszabbul is érezhetjük magunkat, mert a függőségeink a lelki egyensúlyunk részét képezték. Éppen azért nem olyan könnyű tőlük szabadulni, mert valamit megadtak nekünk, amivel kapcsolatban súlyos hiányérzetünk volt. A szabadság pedig furcsa hatást gyakorol ránk. Egyszerűen meglep bennünket, hiszen mást szoktunk meg. Meg is ijeszt, és kissé tanácstalanok is leszünk. Nem nagyon tudjuk, hogyan bánjunk vele. Ilyenkor megeshet, hogy újra valamilyen függőség után nézünk.
2. Egy haldoklókkal foglalkozó indiai ápolónő leírta, hogy a végstádiumos betegek miről állítják azt, hogy megbánták az életükkel kapcsolatban, és ha újrakezdhetnék, másképp csinálnák. Öt jellegzetes állítás szokott elhangzani:
1. Bárcsak lett volna bátorságom ahhoz, hogy önmagamhoz hűen éljek, ne pedig úgy, ahogyan mások elvárták tőlem.
2. Bárcsak ne dolgoztam volna olyan sokat.
3. Bárcsak lett volna bátorságom ahhoz, hogy kifejezzem az érzéseimet.
4. Bárcsak megőriztem volna a kapcsolatot a barátaimmal.
5. Bárcsak megengedtem volna magamnak, hogy boldogabb legyek.
3. A függőség mindig valami elől történő menekülés. Az orvosok meg a segítők nagy része azt kérdezi a függőségben szenvedő embertől, hogy napi hány litert vagy hány grammot fogyaszt. Engem ez csak kezdetben érdekelt, amíg nem láttam át, hogy nem a grammok mennyisége vagy a literek sokasága számít. Végül már csak annyit kérdeztem, mióta iszik, de fogalmazhattam volna úgy is: mióta menekül? És akkor már csak arra kell rájönni, mi elől.
4. „Most sajnos nem élhetek kedvem szerint, mert szigorlatozom. Most sajnos felvételizem. Most éppen skarlátom van, azért nem. Most házasodom, ez csak átmeneti időszak, most a feleségem terhes, ez is csak átmeneti időszak, most a gyerek még pici, átmeneti időszak, állást változtatok, átmeneti időszak. És eltelik az élet egy merő hazugságban, mert átmeneti időszak nem létezik. Amit az ember megél, az az élete. Késő a halál előtt rájönni, hogy húha, ez volt az életem! Azt gondolom, hogy maradékok nélkül végigélni azt, amit egy életkor, egy élethelyzet kínál – ez a titka annak, hogy jó vénségben és az élettel betelve haljunk meg.”
5. “Nem tehetünk eleget mindenki elvárásának, nem szolgálhatjuk ki mindenki igényeit. Az emberek annyira sokfélék, és olyan sokfélét és ellentéteset követelnek tőlünk, hogy szét kellene szakítanunk magunkat a megsemmisülésig, ha mindennek meg akarnánk felelni. Éppen ezért szelektálnunk kell az elvárások között, és adott esetben tudnunk kell nemet mondani, saját meggyőződésünk, lelkiismeretünk szerint.”
6. „Erőt kértem, és nehézségeket kaptam, melyekben megedződtem. Bölcsességért imádkoztam és problémákat kaptam, melyeket megtanultam megoldani. Előmenetelt óhajtottam, gondolkozó agyat és testi erőt kaptam, hogy dolgozzam. Bátorságot kértem és veszélyeket kaptam, melyeket legyőztem. Szeretetre vágytam és kaptam bajba jutott embereket, hogy segítsek rajtuk. Sajnálat és jóindulat helyett alkalmat kaptam a jóra. Semmit nem kaptam, amit kértem, és mindent megkaptam, amire szükségem volt.”
7. „Ha az ember éli az életét, akkor a tévedéssel is számolnia kell, különben nem lenne teljes az élet. Semmi garancia nincs rá-egyetlen pillanatban sem-hogy nem követünk el baklövést, vagy nem kerülünk halálos veszélybe. Az ember talán úgy véli, akad biztos út, ez azonban a holtak útja volna. Aki biztos úton jár, tulajdonképpen halott.
8. “Hinni” egy másik emberben azt jelenti, hogy biztosak vagyunk alapvető tulajdonságainak, személyisége magvának, szeretetének megbízhatóságában és állhatatosságában. Nem azt értem ezen, hogy valaki nem változtathatja meg nézeteit, hanem azt, hogy az alapvető indítékai ugyanazok maradnak; hogy például az élet és az emberi méltóság iránti tisztelete nincs alávetve változásnak, mert lényének a része. Ugyanebben az értelemben hiszünk önmagunkban is. Tudatában vagyunk annak, hogy létezik egy én, egy mag a személyiségünkben, amely változhatatlan, és amely kitart életünk végéig a változó körülmények között, a változó nézetek és érzések ellenére. Ez a mag a valóság az “én” szó mögött, és rajta alapul identitásunk biztos tudata.
9. Ha az ego ural téged, akkor a gyűlölet könnyen megy, a szerelem viszont az egyik legnehezebb dolog lesz számodra a világon. Légy éber és figyelmes: a gyűlölet az ego árnyéka, a szerelemhez pedig nagy bátorságra van szükség. Ahhoz, hogy szeretni tudj, fel kell áldoznod az egódat, ehhez pedig nagy bátorság szükséges. Csak az képes a szeretetre, aki nem fél attól, hogy senkivé válik. Ha kész vagy semmivé válni, ha kész vagy teljesen üressé válni, csak akkor leszel képes befogadni a szeretet ajándékát, mely egy másik világból érkezik.
10. “Hosszú és különös tapasztalatokkal teli életem alatt megtanultam, hogy az embereket hagyni kell a maguk módján élni. Hiábavaló és téves erőlködés őket kierőszakolni abból, amit tapasztalniuk kell, mert akkor megkeresik maguknak másutt ugyanazt a helyzetet. Nem mondom, sok önuralom kell hozzá, tehetetlenül nézni, mint rohan valaki a vesztébe saját akaratából, minden figyelmeztetés ellenére….. de idővel belejön az ember.”
Az Alapítványnál Egyéni konzultáció, illetve csoportos foglalkozások keretén belül lehetőséged van arra, hogy segítséget kapja a problémáid megoldásához. Részletekért kattints ide >>>