„A gyászolás képessége, azaz a „boldog” gyermekkor illúziójának a feladása és az egész, sérülések miatti szenvedéstömeg érző tudomásulvétele visszaadja a depressziós ember életteliségét és kreativitását, s a nagyzoló lény kiszabadulhat sziszifuszi feladatának kötelékéből és az attól való függéstől. Ha valaki egy hosszú folyamat során képes átélni, hogy gyermekként nem önmagáért, hanem teljesítményeiért, eredményeiért és jó tulajdonságaiért szerették, s hogy gyermekkorát emiatt az állítólagos „szeretet” miatt áldozta fel, ez nagy belső megrázkódtatást okoz, ám egy napon majd arra vágyik, hogy egy napon majd abbahagyja ezt az udvarlást. Felfedi magában az igényt, hogy igazi énje szerint éljen, s ne kelljen szeretet vásárolnia, olyan „szeretetet”, melyben lényegileg semmit nem kapott, hiszen annak a hamis énnek szólt, melyet éppen most készül feladni.
A depressziótól való szabadulás nem tartós boldogsághoz vagy teljes szenvedésmentességhez vezet, de élővé tesz, lehetőséget teremt, hogy a spontán fellépő érzelmeket át tudjuk élni. Az élet sokszínűségéhez hozzátartozik, hogy ezek az érzelmek nem mindig derűsek, „szépek”, hanem a teljes emberi élményskálának megfelelően magukba foglalhatnak irigységet, féltékenységet,, haragot, lázadást,, kétségbeesést, vágyat és szomorúságot is. Az érzelmekhez azonban mindaddig nem juthatunk hozzá ilyen nyitottan és szabadon, míg a gyermekkorban rejlő gyökerek el vannak vágva. Valódi önmagunkhoz néha csak akkor férhetünk, ha már nem kell félnünk kora gyermekkori élményeink világától. Miután átéltük ezt a világot, többé már nem idegen és fenyegető számunkra. Már ismerjük, és nincs többé szükségünk arra, hogy illúzióink börtönfala mögé rejtsük. Már tudjuk, ki és mi szedett rá bennünket, és pontosan ez a tudás az, ami szabaddá tesz. Még a régi fájdalmaktól is megszabadít.
A 40 éves Pia, akivel gyermekkorában nagyon rosszul bántak, …………mondta a következőket:
A világ nem változott meg, nagyon sok gonosz és durva dolog vesz körül, és ezeket még élesebben látom, mint korábban. És mégis, most történik először, hogy érzem, a saját életemet élem. És ez egy izgalmas kaland. Ám most jobban megértem….gondolataimat, főként a fiatalkoriakat. Értelmetlennek tűnt tovább csinálni….pontosan azért, mert egy idegen életet éltem, olyat, amit egyáltalán nem akartam, és amit kész voltam könnyedén eldobni.”